Artúr közéleti blogja

Tévhitek: Magyarország keresztény ország

2021. július 21. 22:35 - II. Liberális Artúr

Oké, nem úgy nem keresztény ország, hanem ahhoz képest, ahogy szeretik beállítani az "értékvesztett" nyugati országokhoz képest. Nagyvonalúan engedjük most el, hogy mik azok a keresztény értékek, mennyire követjük őket, nézzük tisztán csak a számokat.

A KSH népszámlálási adatai növekvő tendenciát mutatva 2011-ben azt az eredményt hozták ki, hogy a lakosság 46%-a nem vallja magát kereszténynek (2001-ben ez még csak 26% volt), tehát kis jóindulattal az ország fele nem is keresztény, és a 2021-es népszámlálásra ez valószínűleg így is lesz, hiába tolja az állam ezerrel az egyházakat. Tehát van 54% keresztényünk (ebből 37% a római katolikus, 12% református), ezek alapján kicsit bátor dolog magunkat keresztény országnak hívni. Nyilván nem is erre gondolnak, hanem arra, hogy történelmileg kb. ezer évig a kereszténység volt uralkodó és a keresztény kultúrkörbe tartozunk, csak akkor meg m van az előtte lévő, ezernél több évvel?

Na de ezt tudtam eddig is. Ami meglepetésként ért és készpénznek vettem, hiába csak politikus-okádék (soha nem tanul az ember), az az, hogy mi sokkal keresztényebbek vagyunk a Nyugatnál. Hát lófaszt. Az egy dolog, hogy számszerűleg még egyes muszlim országokban is több keresztény él, de arányaiban is csak néhány európai ország kevésbé keresztény nálunk: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Franciaország, Észtország, Hollandia, Oroszország, Törökország. Tehát a több mint 50 európai országból mindössze nyolcban él arányaiban kevesebb keresztény és abból csak kettő nyugat-európai. És még csak nem is arról van szó, hogy valamivel nálunk kisebb az arány; nagyjából egy szinten vagyunk a franciákkal és a németekkel, a többi országban jelentősen magasabb.

 

Címkék: társadalom
süti beállítások módosítása