Artúr közéleti blogja

Dolgok, amik felbaszták az agyamat a "Balázsékban"

2021. július 20. 15:59 - II. Liberális Artúr

Előszó itt. Kb. a kezdetektől, a Danubius-os indulásuk óta hallgatom a Pirítóst Morning Showt Balázsékat, kezdetben nagyon szórakoztatott, most már kevésbé. Hogy miattam vagy miattuk, az mindegy is. Számos olyan téma elhangzik a műsorban, amihez magamban hozzászólok, de ezúttal nem az a célom, hogy véleményt nyilvánítsak vagy az észt osszam, hanem szeretném kidühöngeni magam azoknál a megszólalásoknál, ahol már fáj az érvelés vagy az ismerethiány. Nem bántásból vagy kritikaként, csak mert muszáj kiadnom magamból.

1. Helytelenül kiejtett márkanevek (2019. február 6.)

Ez azért fájó, mert bár magukon is jól szórakoztak, másokkal szemben ez lenézőnek hatott. Többezer márkanév/idegen szó van, ne legyen már elvárás mindegyikük ismerete, főleg ha nem is találkoztunk velük. De lehetnék szőrszálhasogatóbb is, hiszen ha valaki kiröhögi azt, aki az iPhone-t ifonnak mondja ájfon helyett, azt menten kiröhöghetjük mi is, hiszen az angol "o" hang messze nem ugyanolyan, mint a magyar "o". Ezért fontos, hogy ne osszuk az észt magasról, hanem kellő alázattal közeledjünk egy témához.

2. Nyilvános szoptatás (2019. február 12.)

Megosztó téma, és ahogy jeleztem, nem is feltétlenül állást akarok foglalni egy-egy kérdésben. Ami felbaszta az agyamat az az volt, hogy egy érvelés szerint a nyilvános szoptatás okés, mert az természetes dolog. Amikor viszont megemlítették pl. a nyilvános szexet, akkor az nem okés, mert össze sem hasonlítható vele. Namármost ezzel az a problémám, hogyha a nyilvános szoptatás azért okés, mert természetes, akkor minden más természetes dolognak is okésnak kéne lennie. Persze hogy más a szex és a szoptatás, nem ezzel van bajom, hanem a természetességre való hivatkozással. Legyünk konzekvensek kérem vagy indokoljunk helyesen. Ha a szoptatás természetes és ezért okés, akkor a szex is az. Ha a szoptatás okés, de a szex nem, akkor itt nem a természetesség a valódi érv.

3. "Toleranciaterror" (2019. február 14.)

Ez egy nagyobb lélegzetvételű megjegyzés lehetne, mert a műsor előszeretettel foglalkozik ezzel a témakörrel. Nem mennék bele részletesen, röviden csak annyit, hogy a világ változik, és a más korban szocializálódott emberek ezt természetszerűen nehezen viselik, Balázsék pedig akár megjátszva magukat, akár nem, tatásan puffognak egyet, hogy ezek a mai fiatalok, bezzeg a mi időnkben... stb. Az aktuális hír az volt, hogy Franciaországban tilos lesz apának és anyának szólítani a szülőket. Persze az ember fejében meg kéne hogy szólaljon a riasztó, hogy ezzel így valami nem stimmel, és valóban, mindössze annyi történik, hogy hivatalos dokumentumokban apa és anya helyett "szülő" szó fog szerepelni. Az ok praktikus, hiszen 2013 óta azonos nemű párok is fogadhatnak gyereket örökbe. De hogy ne kelljen túl messzire menni, hogy az arra vevők felháborodjanak, nézzék meg, nálunk mi van az ellenőrzőbe írva. Na ugye.

4. Tanári fegyelmezőmódszerek (2019. február 21.)

Szintén gyakori siralom a mai elkorcsosult világgal szemben, hogy ezek a mai fiatalok már nem tisztelik a tanárokat, mert azok nem adhatnak egy makarenkói pofont (ami egyébként nem az, nem úgy, sőt, az ellentéte annak, amit gondolnak róla, meg van még jópár durva tárgyi tévedés, de ebbe ne menjünk bele). Sőt, maga Balázs vallotta be korábban, milyen durván bántalmazták korábban gyengébb fizikumú matektanárjukat, de ugye az teljesen más... Továbbra sem a konkrét ügyről vagy a témáról szeretnék véleményt nyilvánítani, abban akár még egyet is érthetünk. A gondom az, hogy indulatból, teljesen egyoldalúan hergelték a nagy nyilvánosságot tulajdonképpen a gyerekbántalmazás tiltása ellen egyetlen esetből általános, egyoldalú következtetéseket levonva. Kapásból pár dolog, ami kimaradt: 1) nem szólalt meg a másik oldal (nyilván nem akartak nyilatkozni) 2) a téma komoly, de nem szólalt meg szakértő 3) hiányzott annak az alátámasztása, hogy ez egy egyre gyakoribb jelenség és ennek oka a testi fenyítés hiánya 4) nem gondoltak arra, hogy a tanár visszaélhet ezzel, és akkor már jobb, ha inkább nincs meg ez az eszköz a kezükben.

5. Márciusi adások: mivel továbbra is ugyanazok a bosszantó hibák kerülnek elő, hosszabb magyarázkodás helyett, csak felsorolásképpen, hogy volt egyoldalú hergelés vagy hol nem tudnak túllépni rajta, hogy nem 1980-ban élünk már:

6. Áprilisban jól viselkedtek vagy magasan volt az ingerküszöböm :)

7. Fotózás a temetésen (2019. május 2.)

Ez nem borított ki, csak nagyon meglepett, hogy mindhármójuktól ennyire idegen, úgyhogy most picit véleményt nyilvánítok: szerintem ez is egy családi esemény, amit meg lehet örökíteni attól még, hogy nem örömteli.

8. Májusi adások:

---------- RÁUNTAM ----------

De tudjátok, mi az izgi? Rátaláltam az első műsorukból néhány 2005-2006-os adásra. Ekkor még a Radio Deejaynél voltak, Jani és Balázs mellett a harmadik műsorvezető Bakos Móni volt, és már olvasott híreket Anett is, valamint akkor is kedvenc alanyuk volt Pákó, de még nagyon gyenge volt a színvonala mostani adásokhoz képest.

De nem ezért izgalmas, hanem mert kész időutazás hallgatni, elvégre 2005 lassan már 15 éve volt. Jani ma már lassan 50, akkor még 35 volt, Balázs 30 se. Jani a kisgyermekéről áradozott, aki lassan felnőtt lesz. Balázsnak még se felesége, se gyerekei nem voltak. De még csak nem is ők az érdekesek, hanem a hírek.

Akkor még 6000 volt a BKV-bérlet, megemlékeztek a négy éve történt 9/11-ről, ekkor csapott le a Katrina hurrikán, Gyurcsány volt a miniszterelnök, kétkulcsos az SZJA, egy Merkel nevű német nő pedig a szoros választási eredmények miatt próbál koalíciót kötni. De még mindig nem ez a legérdekesebb, hanem hogy mi történt azóta, amiről még fogalmuk se lehetett.

Volt ugyan internet, de még messze nem annyira része a mindennapoknak, mint ma. Volt mobil, de nem volt okostelefon. Ebben az évben alapították a YouTube-ot, de a Facebook még nem volt publikus (éljen az IWIW). És előtte álltak a 2006-os eseményeknek, a válságnak, Merkel 15 éves korszakának, az egész NER-nek, az arab tavasznak, és valószínűleg kiröhögnek, ha azt mondod, hogy 2008-ban fekete elnöke lesz az Egyesült Államoknak, utána pedig őt Trump követi...

Nagyon szembetűnő volt a közhangulat, amit már akkor rossznak ítéltek meg, pedig mai füllel üdítő volt hallani, hogy szakmai szervezetek nyújtanak be ajánlásokat a kormánynak és nem fordítva...

komment
Címkék: társadalom
süti beállítások módosítása